Csak egy gyenge minőségű kép került a kezembe „Leier István Kerékpár Szaküzletéről”
VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 22.
Már többször írtam, hogy a modern technika betört a Sárrétre, megvetve lábát Szeghalmon is. Azt is elismerem, hogy nem mindig a fejlődés jó oldaláról mutattam be a rohamos fejlődést. Ugyebár balesetek tömkelegével tukmáltam a szegény olvasókat. De hát így van ez. És az új korszak vonzotta a vállalkozó szellemű embereket. A Maróthy család a benzingőz mellett tette le a voksát. A Pusztay família a malom mellett az elektromosság oltárán áldozott. És ott találjuk mellettük – írjuk le mai módon – a Layer fiúkat is. Nos, nem oly régen a gimnáziumi sportünnepély kapcsán már említésre került egyikük, mint a Szeghalmi Sport Egylet koronázatlan boksz-bajnoka. De szinte minden sportban megmérettették magukat! Nevük a futball csapatunk névsorában ott díszelgett, ki nem hagytak volna egyetlen mérkőzést sem. Sőt a birkózás terén is szerencsét próbáltak. De ott volt még a kerékpár. Ez a jármű rohamosan terjedt a köznépi berkekben. Nem is csoda. Ha hivatali ügyet kellett intézni, ripsz-ropsz percek alatt a hivatalban teremhetett vele az ember. Ha messzebb kellett menni, a vonat és buszjegyet meg lehetett spórolni (ha volt egyáltalán rávaló). Például Borus Ambrus bátyám mesélte, hogy iskolaszünetben a Dunántúlra járt aratók mellé számlálónak, kerékpárral. Úri berkekben pedig a kerékpáros kirándulások élveztek nagy kedveltséget. Az sem utolsó szempont, hogy vígan elbírt egy-két zsák tengerit a malomig, nem kellett fuvart fogadni. Majd később még visszatérünk a kerékpár hasznosságára. Most a lényeg, hogy van kerékpár szaküzlet Szeghalmon. De ne higgye senki, hogy csak csillogó, villogó járgányok kerültek ki az üzletből. Bizony akkor is, mint ma, a kerékpárok különböző minőségi állapotban vettek részt a közlekedésben. Persze akkor még nem dívott hogy amolyan negyven-hatvan esztendős matuzsálemek nyikorogjanak az úton, már csak azért sem, mert errefelé még oly korú járgányok egyszerűen nem léteztek… De! Ha már szaküzlet. Tartozott hozzá egy jól felszerelt műhely is. Elvégre mondjuk pálinka szezonban előfordult, hogy János bá’, vagy Józsi bá’ bizony alkonyattal indult haza drótszamarán és a külső-belső homályban bizony hamar az árok fenekének kényszerítette nemes paripáját. Meg hát az a fránya tövis, vagy éppen elvétve (!) az üveg törmelék sem igen kedvelte a pneumatikát. Így aztán a műhely talán jobban is virágzott, mint maga a szaküzlet. Hát hogyan is mutatott a műhely, hogyan látta azt Boromisza Zsolt: „Érthető okokból, mint a technikához és különösen a biciklihez vonzódó gyerek, fiú, különösen szerettem a Lájer műhelyben tartózkodni, ahol nem csak a kerékpárok varázslatos újraformálódásának lehettem tanúja… A likas gumik bugyborogtatása koszos vízzel telt tartályban tetszett nagyon, meg a centrírozás varázslatában kerék küllőinek villogása. Nem volt olyan lerobbant járgány, amit itt ne tettek volna üzemképessé. (A fenti részből kiollóztam azon részt, mely arra vall, hogy munka közben nem éppen kiskorúak fülének szóló történetekkel szórakoztatták egymást és a betérőt. No, de ez másutt is így formálódot.) Az már természetes, hogy a Layer testvérek kerékpárja az egész faluban a leg toppabb volt. A legcsendesebb, legkönnyebben járó, no és a legsebesebb. Magától értetődő, hogy az SZSE hamar kerékpár szakosztályt alakított és versenyt írt ki: „A verseny helye a csökmői országút (start a templomtérről) A táv 8 kilométer. Nevezési díj személyenként 40 fillér. Indulhat mindenki (nem sportegyleti tagok is) aki a távon végig tud hajtani.” A leírtakból kiderül, hogy a forduló a Szigeti majornál (Puszta Csárda) volt. Az „Azt írja” barátunk keserű szájízzel állapította meg, hogy hiába volt szép napos idő, megy szép számú közönséget vonzott, mindez a jelentkezők terén nem látszott meg, talán az önbizalom, vagy a versenykedv hiánya miatt. „Egy ilyen helyen, mint Szeghalom, ahol két kerékpár javító és alkatrész-kereskedő van, maguknak a kereskedőknek lenne érdekük ennek a sportnak a felkarolása, támogatása és propagálása. Ajánljuk figyelmükbe.” Hát nem a Layer testvéreken múlott… Sőt az ő részvételükkel folytatódott le a második kerékpár verseny, amit két hónappal később rendeztek meg. Nem sokkal később a harmincas évek derekén már nyolcvan kilométeres távra hirdetett versenyt a szakosztály. Az útvonal Szeghalom, Körösladány, Köröstarcsa, Mezőberény, Békés, Vésztő és Szeghalom volt. Igazi „Tour de Békés”! Annak ellenére, hogy bárki, bármilyen típusú kerékpárral indulhatott, kötelező volt spotöltözetet viselni és frissítőről a versenyzők maguk kellett, hogy gondoskodjanak. Lehet, hogy még sem „Tour de…”? Nagy vehemenciával indult meg szervezés. De hiába volt Dr. Szentkereszty Tivadar a fővédnök, Koppányi Imre (igen a fősport) a főszervező, megfelelő jelentkezés hiányában a verseny elmaradt. Pedig jó lett volna tudni… Itt egy pillanatra elmerengek. Hány nagyszerű kezdeményezésnek voltam már tanúja, melyek valamivel előrébb vitték volna a tájat, de a közöny, vagy egy kinyújtott láb…
Kele József
