Bánhidy Antal, Gerle 13 típusú, saját fejlesztésű repülőgépével. A kép akár a szeghalmi Csordajáráson is készülhetett volna.
VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 24.
Igazán nem szűkölködött témaadó programokban az 1934-es esztendő atyánkfiai számára. Eddig megemlítettük az első ballagást és érettségi vizsgálatot a Gimnáziumban, illetve az Ország első Cserkészinternátusának új épület átadását. Viszont kihagyódott rögtön nyár elejének egy „szájtátiaknak” is bizsergető eseménye az Országzászló átadása, felszentelése. Valahol gyűjteményünk bugyrában emlékezetem szerint akad is egy kép – mely tán a virtuális világban esetleg már közkézen is forog – ahol éppen a leventék díszőrsége áll a zászló mellett. Persze a vitézek és frontharcosok ekkor már a közebéden múlatták az időt, az ifjakra hagyva a délutáni magányos díszelgést – had edződjenek! Bár az avatásra eredetileg vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó urunkat hívták, Őfőméltósága bokros teendői miatt lemondta a megtisztelő közszereplést (Már másodjára kerülte el Szeghalmot!). Maga helyett József főherceget invitálta e nemes feladatra. Úgy tűnik hercegünk – Habsburg-ház ide, vagy oda – legfontosabb szerepköre az avatások, lett-légyen az hősi emlékmű (mint a szomszédos Körösladányban), vagy éppen Országzászló avatás, mint esetünkben. Természetesen nagy ováció fogadta, mint főherceget, mint ex-királyi sarjat. Ezzel is hetekig birizgálva a kútra járók fantáziáját… Mégis az esztendő eseményeire a koronát Bánhidy Antal, a magyar aviatika egyik úttörőjének Szeghalomra érkezése és több napnyi (három) itt tartózkodása tette fel. Nem mondom, hogy „Jöhetett vón hamarabb is”, tegyük fel nyáridőben, de hát így hozta a sors. Szóval október utolsó hétvégéjét nálunk töltötte! Mondhatni sűrűre sikeredett programot bonyolított le, hiszen Szombat délelőtt a középiskolás diákokkal találkozott, megismertetve velük a repülés, a repülőgép csodás világát. Ebédidőben pedig már Füzesgyarmaton gróf Blankenstein Pál kastélyában időzött, hogy estére előadást tartson telt ház előtt, mely soraiban számos környékbeli érdeklődő is jelen volt (vagy kétszázan). Előadásában magáról a repülés történetéről (alig három évtizedes múlt), a vitorlázó repülésről és természetesen a gépi repülésről beszélt nagy sikerrel. Hogyan került Bánhidy egyáltalán Szeghalomra? Az „Azt írja” barátunk erre választ ad. „Hanem mikor vitéz Békésy István megjelent a közönség sorai között már igazán volt miért mosolyognia (történetesen Bánhidynak) a szatmári ref. gimnáziumban egykor tanítványa volt. Invitálta is barátságosan a felhők közé volt tanárát. Pista bátyánk nem is utasította vissza az invitálást…” Ilyen apró mozzanattal kezdődött a Szeghalmi Repülőnap. Nyugodtan feltételezhetjük, hogy a Bánhidy-Békésy páros hátsó egyezkedése sem maradt ki a nagy esemény létrejöttéből. Azután, a tudósító még azt is meglebegteti az újság bújó népek előtt, hogy az aviatikus Tiszaugból érkezett egyenesen kis falunkba. Itt egy pillanatra fel kell emelnem a mutató újamat. Történetesen nem egyenesen, mert út közben egy helyen le kellet szállnia. No, nem műszaki és satöbbi okokból. De Szarvason biztosan lestoppolt, mert milyen testvér az, ki ha lehetősége van rá, meg nem látogatja kedves testvérhúgát, aki hivatalosan gróf Bolzáné méltóságos asszony volt? Visszareppenve a Repülőnaphoz, folytassuk tenta pocsékló tudósítónk beszámolójával. „Elsőként egy tömöttbajszu, bőrkabátos magyar préselte be magát az ülőkébe, mentegetve sietségét, hogy keresztelőre kell mennie. Nono – szóltak hozzá kedélyesen a körül állók – de aztán eljut e kend oda valóban? Emberünk azonban nem törődött a vészmadarakkal, fejébe nyomta a kalapját és nem telt el több néhány percnél, máris a levegőben volt. Érdeklődve kérdezgette mindenki, hogy ki ez az ember? Kiderült, hogy Eke Bálint a bátor férfi, aki elsőnek ült reá a fránya masinára. A gép egy nagy kört tett meg a nézők feje felett, majd elszállott a falu felé. Vágyó izgalommal leste ki szabad szemmel, ki gukkerrel. Egyszer csak varázslatos gyorsasággal ismét fejünk felett termett a gép s ereszkedni kezdett, majd csodálatos könnyedséggel és keccsel a földre ért s néhány méteres gurulás után szépen megállt ugyanott ahol elindult. Természetesen megrohantuk Eke uramat, had halljuk mit tapasztalt odafenn a levegőben. Kérdésünkre fölényesen megjegyezte, hogy épp olyan odafent, mint egy jól befűtött szobában. Hát aztán nem szédült bátyám, – kérdeztük érdeklődve. Minek néz engem az úr – néz ránk szemrehányóan – nem először szállok én fel kérem, hiszen a háborúban a fligereknél szolgáltam. Aztán gőgösen tovább sietett a keresztelőre.” Most ne soroljuk fel a merész erpláne rajongókat, de voltak ott a sorban hölgyek is! Őket már csak megemlítem. Koppányi Imréné, Kardos Elekné, Ikrich Márta, Lázár Gézáné, Kottán Vilmosné és Ernyei Ica. Azután még folyt a repkedés délután és Hétfő délelőtt is.
Azért ez a polgárunk, Eke Bálint úr nem semmi figura volt. Igazi sárréti ember (kicsit rokon a közismert góbé alakokkal). Bár a kisbirtokos körben jól ösmerték, ezek szerint ottan sem nagyon adomázott a katonakoromban – kezdetű történetekkel. Hát ilyenek ezek! A kevés szónak, amit megrágva kiejtenek, annak súlya és helye van…
Kele József
