VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 30.
Valamikor 1935-ben az „Azt írja” barátunk hatalmas cikkben emlékezett meg a körösladányi Kaszáskeresztesek gyulai peréről. Ha valakinek nem ugrana be ez egy nagyon nemzeti szervezet volt, amelyik általános jólétet ígért anno, ami hab a tortán, hogy az akkori legszegényebb földmíves megyék legszegényebb földhözragadtjai hizlalták fel tömegbázisát. Bács, Csongrád, Békés és Bihar megyékből… Hát, ladányi barátaink kicsit megorrolták, hogy létező pátjuk nem állíthatott jelöltet a választásokon, sőt még igazságos földjuttatásban sem részesültek… Ilyen ez. Most (már abban az időben, melyről történetünk szól), már senki nem beszélt a „Kaszásokról”, mert találtak jobb pártot maguknak, akik szintén a nagyon-nagyon nemzeti genetikát részesítették előnyben, mint az általános jóléthez vezető utat… Csak ez a tömörülés nyilas testvérekből állt. Arra nem panaszkodhatunk, hogy nem volt hírverésük a mi nyilasainknak, akiknek híre még Budapestre is eljutott, bár nem nemes tettük, hanem éppenséggel begyepesedett korlátoltságuk révén. Mint az egyszeri falusi kisnyilasok többségének. De menjünk e (saját!) véleményen túl. 1938-ban (és később) a választásokra a nyilasok is készültek és optimistán hirdették, hogy „1938 a mienk!”. Hát éppenséggel nem lett az övék, de azért mérhető és jelentős népek álltak mögöttük. Ez annyira felbátorította őket, hogy elkezdték összeállítani az úgynevezett „Fekete Könyvet”. Érdekes irománynak ígérkezett, melyre – főleg faluhelyen – sok főtestvér hivatkozott úgy, hogy ők mindenkiről mindent tudnak, akik érdeklődésükre méltónak találtattak. Ez körülbelül ma is azt jelenti, mint napjainkban. Vagyis aki nem helyeselte nézeteiket, megnyilvánulásukat vagy kimondottan más, számukra ellenséges párthoz húztak. És oly ismerősen hangzik, hogy: „- Mi mindenkiről mindent tudunk s ha eljön majd a leszámolás órája, senki nem tagadhat le semmit.” Erre jött a Szeghalmot említő székesfővárosi sajtodmány (Kis Újság) eléggé bő lére eresztett cikke, a szeghalmi nyilas testvérek hírgyűjtő módszerét teregetve ki. Természetesen az így összegyűjtött adatok alapján akartak később ítéletet hozni mások felett. Történt egyszer, hogy Gulyás István „pártgyarapítás” reményében körútra indult a faluban. Ezen szándékában véletlenül összefutott egyik ismerősével, Papp Ignác juhásszal. Juhászunk épp oly juhász volt, mint az Alföld rónaságának ezernyi juhásza, egyenes és ugyanakkor furfangos ember. Gulyás testvér nagyban győzködte, hogy lépjen be a falu nyilasainak sorába, de Papp Ignác mégsem hajlott a szóra. Még akkor sem, mikor Gulyás testvér közölte vele bizalmasan, hogy fajtársai pedig őt szemelték ki a „Békési Gyepük főjuhász széktartójának” (hű, de kacifántos!). A sikertelenségét érzékelve a testvér a juhászt végül arra tudta rávenni csak, hogy legalább informátora legyen szeretett pártjának. Az alku során megegyeztek, hiszen egy ilyen veszélyes állás bizonyos költségeket is magában hordoz. Papp ezután is ellátta a nyájőrzést, mint addig, így a világ tudomást sem szerzett új állásáról. Egyébként is hajnali útjain csak egy s másszor tett kitérőt Gulyás testvér házához, hogy a megszerzett híreket továbbítsa őkelmének. A hírekért pedig hol ezt, hol azt kapott és mellé tíz Pengőt. Ekkor már megnőtt az önbizalma és eszébe jutott, hogy miért ne húzhatna le két bőrt ugyanazon kutyáról? Így azután éjfelek tájékán Vasvári József nyilas altestvérhez is be-bezörgetett, ahol nagyobb hírekkel rukkolt elő. És nem csalódott! Vasvári testvértől minden komoly adatért húsz Pengő ütötte a markát. Itt álljunk csak meg. Máris látszik nyilasaink bizalma egymás iránt, mert egyik sem tájékoztatott senkit házon belül a híreiről, csak buzgón lejegyezte, hogy később előrukkolhasson velük! a másik, hogy azok a tízesek és húszasok nem a saját zsebeiket terhelték, hanem a pártkasszát. Azután a sikeren felbuzdulva juhászunknak is meglódult a képzelő ereje és olyan vad híreket hozott akár zsidóról, akár keresztényről, hogy ez már feltűnt Vasvári testvérnek is. Hát elment a főtestvérhez – ugyebár – gimnáziumunk tornatanárához, aki egyben az Országos Nagytanács tagja is volt (!) egyben. A nyomozás meg is indult. A szeghalmi nyomozókat Budapestről érkezett nyomozók segítették. Míg a nyomozás tartott, a helyi nyilasok melldüllesztve járkáltak Szeghalmon, mintha tőlük függene az ország sorsa. Mondani sem kell, hogy a fővárosiak vezette kérdezősködés, kutatás semmilyen eredményt nem hozott, így dolgavégezetlenül távoztak a községből. A testvérek pedig nekiestek Papp Ignácnak, lekapták a tíz körméről és végezetül beletörődtek abba, hogy a törvény zsarolás vádjával perbe vonta a juhászunkat.
Persze a tárgyalásra az egész nyilas kompánia elment, hogy édes bosszúját kiélje. Papp pedig szépen elmondta a bíróságon hírszerzői pályafutásának történetét. A faluban még egy hét múlva is ezen röhögtek, nevettek a kútnál, a kaszinóban, az olvasóegyletben, a körökben. A büntetés végül kétszáz Pengő bírság és az is felfüggesztve…
Kele József
