Szeghalom története 30. rész

  A Rosenfeld féle térkép 1722-ből még eléggé „egyszerű”, sok település „elkerülte” Békés vármegyét. Még ebben az időben a vármegyék helye is bizonytalan volt a „földtudorok” számára SZEGHALOM A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN Mozgalmas évtizedek szálltak el a sárréti települések felett. Számunkra kevésbé meglepő események, mint az akkor még frissiben alakult vármegye vezetése számára. Jól ismerteti […]

24 órás salaktaposás

2018 április 28-án szombat délután 17 órától 3. alkalommal került megrendezésre a „24 órás salaktaposás” Szeghalmon. Az esemény másnap 17 óráig tartott. A rendezvény célja, hogy a 24 óra minden perce alatt mindig legyen valaki a futópálya salakján, ezzel biztosítva a folytonosságot. Ez immáron 3. alkalommal sikerült. Előzmények és korábbi eredmények: 2016 –ban a sportpálya felújítása miatt […]

Szeghalom története 29. rész

Nem hiába került koszorús költőnk, Arany János 1860-as évek beli portréja ide. Az újratelepülés utáni egyik, szinte évtizedig állandósult községi perpatvarok emlékét legszebben ő őrizte meg számunkra RÉGI JELEKEN VITATKOZÓK Mintha nem lett volna elég a serény sárréti atyafiaknak az új közigazgatás, az új adózás, vagy éppen a boszorkányperek és Péró mozgalma, igyekeztek még mozgalmasabbá […]

Szeghalom története 28. rész

Harruckern János György báró, birodalmi lovag, királyi tanácsnok (vagy ahogyan Bécsben, a háta mögött hívták: „Kifli Báró”) Békés Vármegye korlátlan ura 1722-től, majd 1732-től főispán. Csak azért, hogy lássuk, ki nézte végig Török Mária tűzhalálát… MOZGALMAS ÉVTIZEDEK Ha nem lett volna elég az 1724-es esztendő a szeghalmiak számára, úgy érdemes belepillantanunk a következő néhány év […]

Villám interjú Győri Mátyással a Telekom Veszprém válogatott kézilabdázójával

Egy sablonos kérdés: hogy vagy? Köszönöm, most már jól. Négy hónapja műtöttek. Minden rehabilitáció rendben haladt, már a csapattal edzek. Hogyan élted meg ezt a súlyos sérülést? Nagyon rossz érzés volt, amikor közölték velem az orvosok, de a sport ezzel jár, így hamar túltettem magam rajta. Sajnos ebben a szezonban már nem fogok pályára lépni. […]