Ünnepélyes keretek közt átadták kedden azt a rekordidő, mindössze két hónap alatt elkészült, 2,5 megawatt kapacitású napelemparkot, melyet az Eurotrade csoport épített fel több száz millió forintos költséggel városunk határában. A többi a Nap feladata! Előző Következő
Kategória: Hírek
Szeghalom története, 102. rész
Egy kép, mely egyszerre állít emléket a helyi iparosoknak és a helyi kereskedőknek is. Az épület helyén ma a tűzoltó laktanyába lehet besétálni… AZOK A HUSZAS ÉVEK 7. Nem hiszem, hogy a mifajta ifjak ne emlékeznének a jó öreg „Háztartási Boltra” és Varga bácsira, pedig a képen éppen annak az üzletnek a homlokzatát készítik a […]
Szeghalom története, 101. rész
Ambrus Imre portréja az 1929-ben megjelent Békés Megyei Fejek című kiadványból. Egy százhatvan holdas gazda rászánta magát, hogy mozgóképszínházat (egyben színház is) építsen. AZOK A HUSZAS ÉVEK 6. Már a nyomdatörténeti részben felmerült Ambrus Imre gazda neve, igaz, hogy ott a villanytelep létrehozása kapcsán. Most kicsit vele, illetve az általa létrehozott kultúrintézménnyel ismerkedhetünk meg bővebben. […]
100 !!!
Kedves olvasóink! Ezelőtt két évvel kezdtük el közölni Kele József írásait, Szeghalom története címmel. Ma megjelent a 100. részt, és még mindig csak a huszas éveknél tartunk!! Hamarosan olvashatják lapunkban egybe fűzve az eddig megjelent írásokat, addig is folytassák velünk hétről-hétre az időutazást településünk történelmében! .
Szeghalom története, 100. rész
Maróty Lajos eredetileg gépészetet tanult. Szisz Ferenccel ellentétben ő Szeghalmon kereste a boldogulást. AZOK A HUSZAS ÉVEK 5. Valamikor… Már nekem is régen volt, mikor a nagyközség (város) vezetése úgy döntött, hogy megvásárolja a „Maróty portát” ott a hajdani „Erzsébet-zugban”. Úgy ahogyan az volt-van szokás, az üzlet létre is jött. Mint akkoriban a cégnél a […]
Szeghalom története, 99. rész
A Pusztai fivérek cséplőgépe aratókkal 1926-ban. A gép hátterében az új malom részlete, illetve az 1900-ban épített, népnyelven „Pergelő”-ként tisztelt malom megmaradt része látható AZOK A HUSZAS ÉVEK 4. Nem is tudom, hogy emlékezik e még valaki arra, mikor a vízi, szél és szárazmalmokat taglaltam, mely utóbbiakat Tessedik Sámuel oly keményen lehordott a 18. század […]
Erasmus, Belgium
2019. november1 első hetében került sor a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola MATH – Maths, Art and Technology in Harmony „Harmóniában a matematika, művészetek és a technika” című legújabb pályázatának partnertalálkozójára Belgiumban, Brugge városában. A találkozóra az iskola Erasmus koordinátora és intézményvezető-helyettese utazott el. A program során workshopokon vettek részt, ahol új […]
Szeghalom története, 98. rész
„Sírva tarlóz, aki él” zengte örökéletű soraival koszorús költőnk, Arany János AZOK A HÚSZAS ÉVEK 3. Nem ok nélkül vettem elő kedvencem e megrendítő sorait, egy oly kor pillanatfelvételénél, mely szorosan összefügg az 1920-as évek elejével. Csak mellékesen óhajtom megjegyezni, hogy e kép Szeghalmon készült és nem szociográfiai fotóként, hanem „életképként” készítette Szeghalmy Gyula. Igen, […]
Szeghalom története, 97. rész
Az Újtelep (később Hothy-, majd Rákosifalva) részlete úgy hatvan év távlatából, de a kisvonat és a villanyoszlopok nélkül akár kilencven évvel ezelőtt készült kép is lehetne AZOK A HÚSZAS ÉVEK 2. Már Fehér Mária néném 1919-es árvízi visszaemlékezését felvillantva megjegyeztem, hogy abban az Újtelep korai időszakának (születésének) emberi oldalát villantotta fel, mintegy jelezve, hogy ők […]
Erasmus találkozó a Tildyben, Szeghalmon
A „Young Writers Club” A Fiatal Írók Klubja című Erasmus+ pályázat negyedik projekttalálkozója zajlik jelenleg a szeghalmi általános iskolában. Törökországból, Angliából, Görögországból, Finnországból és Lengyelországból érkeztek , 11 tanár és 20 diák. Délelőtt a gyerekek irodalmi workshopon vettek részt, míg a tanárok koordinátori megbeszélésen. Fogadta őket polgármester úr, majd a könyvtárban ismerkedtek Szeghalom múltjával. A […]

