Szeghalom története 40. rész

Ez a szépen dekorált „insurgens” (nemesi felkelő) szép példája, hogy a napóleoni háborúk a Sárrétet sem kímélték „SORSCSAPÁSOK” A 19. SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDEIBEN Persze már az előző részekben találkozott az olvasó „fekete bárányokkal”, kiket városunk – akkor falunk – bölcs vezetői kiebrudaltak szűkebb hazánkból, lett-légyen az bölcs lelkipásztor, vehemens tanító, vagy csak egyszerűen Csuba Ferke. […]

Semmelweis nap

Szeghalom Város Önkormányzata minden évben Semmelweis nap alkalmából díjat adományoz az egészség terén városunk egészségügyéért végzett kiemelkedő tevékenység elismeréseként. 2018-ban ezt az elismerést Erdősné Fodor Erzsébetet vehette át. Erzsébet, 2005 óta dolgozik a háziorvosi rendelőbben asszisztensként. Az Erkel Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett. Ezután a Pándy Kálmán Kórház szülészeti osztályán kezdett dolgozni, munka mellett […]

Szeghalom története 39. rész

  Az 1820-as években készült portré, a Wenckheim családba beházasodott harmadik Horgosi Kárász Miklósról ÉRDEKESSÉGEK A 19. SZÁZAD ELSŐ HARMADÁBÓL Már szóltam Rózenfeld Karolináról, ki 1806-ban felmérette birtokait, majd azt öt gyermeke között osztotta el. Két fia Körösladányi és Békés környéki birtokrészt kapták, míg a három leány Szeghalom és Füzesgyarmat határán osztozkodott. A szeghalmi birtoktest […]

Szeghalom története 38. rész

Református templomunk, ahogyan az 1827-34 közötti átépítések után kinézett MÉG MINDIG A 19. SZÁZAD ELSŐ ÉVTIZEDEIBEN   Nem mondhatja senki, hogy nem szeretek pletykálni, ha a városunk múltjáról van szó. No, kérem szépen, ha már az ország egyetlen görögkereszt alaprajzú református temploma nálunk található, úgy ezzel kapcsolatban is van miről megemlékeznünk. Csak jusson eszünkbe az […]

Szeghalom története 37. rész

A legnagyobb megmozdulás a 19 század első harmadában a református templom bővítése volt A FELVILÁGOSODÁS UTÁN, A REFORMKOR ELŐTT   Lépjünk túl az olyan apróságokon, mint a csendes falusi utcán száguldozó tanító, a rebellis nézeteket hangoztató lelkipásztor (Bár belegondolva, az „Új időknek új dalaival” már ekkor jelentkezett a szarvasi Tessedik Sámuel, vagy épp a vésztői […]

Szeghalom története 36. rész

E kedves arcú úriember sem véletlenségből került elő Szeghalommal kapcsolatban az irodalomtörténet kies labirintusából. Csokonai Vitéz Mihály bizony többször megfordult Szeghalmon… EGY SZÁZADFORDULÓ EMLÉKE Való igaz, hogy annak a századfordulónak immáron bő kétszáz esztendeje, mégsem árt egy kicsit jobban belenézni. Mint az előzőekből látható furcsán mozgalmas egy korszakot éltek meg eleink ebben az időben. Merthogy! […]

Ballagás a Tildyben

Ma: 2018. június 16-án a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyolcadikos diákjai elballagtak. 

Szeghalom története 35. rész

Egy több száz éves malomkő Szeghalmon, „újrahasznosítva” AMIKOR VIZIMALMAINK CSAK KÁRT OKOZTAK Ha valaki bele-bele lapozgatott e szerény cikksorozat korábbi, majdan csak a középkort taglaló részeibe, fel-feltünedezett a szeghalmi malom említése, hol adományozásként (jövedelmei), mint a Veér-család esetében, hol osztozkodásnál, mint a Csákyak esetében. Mindenesetre jelentős malom volt, Szeghalomtól délre, a Sebes-Körös városunk felé tartó […]

Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál Debrecen

2018 június 8-10. Fantasztikus vastapsot kapott a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskola színjátszó csoportja a debreceni országos színjáték fesztiválon. Előadásukban a felnőtté válás nehézségeit jelenítették meg. A megyei és regionális fordulóban arany minősítést kaptak, így jutottak a gálára.   A fesztiválon már helyezéseket nem osztottak, mindenki DIPLOMÁT kapott, ami a legmagasabb elismerés ebben a művészeti […]