Tanár vagyok. Ebből adódik, hogy tanítani akarok. A Covid ezt nem nagyon akarja engedni. Tegnap teszteltek bennünket. 12 pozitív eset volt iskolánkban. Rajtuk kívül néhányan otthon vannak lázasan, de pozitív eredmény nélkül. Aki maradt, helyettesíti a kollégákat, vagy segít az otthon lévő kollégának az online óráját megtartani, hiszen a gyerekek ott ülnek a tantermekben. Zárni […]
Kategória: Hírek
Szeghalom története, 134. rész
Veres Gyula Zoltán ma már sokak számára az ismeretlenek világához tartozik sok lakótársunk számára. Pedig a hatvanas évek végén, a hetvenes években sokat kóborolt egyedül fényképezgetve városkánkban VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 19. Míg egyházunk Tildy Zoltánt istápolta, azért történt egy s más a világban. Például egy másik Zoltánnal. A csokornyakkendős úri ember (főként volt egy […]
Szeghalom története, 133. rész
Kevésbé ismert felvétel a Tildy házaspárról 1914-ben. Igen, lelkészünk még optimista elszántságot sugároz, ami később realista vonások mögé húzódott. Ja persze, Gyenis Erzsébet is karcsúbb volt… (kép: WIKIWAND) VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 18. Hát igen. Köztudott, hogy Tildy Zoltán nem éppen érdemtelenül került a szeghalmi lelkészválasztók, illetve a nekik sugalmazó Harsányi Pál esperes úr és […]
Szeghalom története, 132. rész
Nagytiszteletű Papp Lajos lelkipásztorunk, bár alig másfél évtizedig vezette „nyáját”, mégis számos olyan tettet vitt végbe, ami esetleges emberi oldalait messze a múlt homályába űzte. VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 17. Mert bevallom, hogy bennem is motoszkált a sanda gyanú, hogy anno nem volt az olyan véletlen, mikor a lelkészi pár házassági évfordulóját nagy csim – […]
Szeghalom története, 131. rész
Dr. Tóth Béla főszolgabírónk sok tekintetben érdekes alakja volt Szeghalom társadalmi életének Emlékszem, hogy a kilencvenes évek elején egy konferencián szerettem volna részt venni, ahol lévén néhányszázan, a regisztrációnál kellett huzamosabb időt toporogni, mire sorra kerültem. A „Szőke Tündér” bájosan tette fel a nagy kérdést: Honnan érkezett? Szeghalomról. Az hol van – adta a szendét […]
Szeghalom története, 130. rész
Fülöp Károly, oly sok szeghalminak Károly bácsi, akire emlékeznek úgy is, hogy meg lehetett úszni egy latin órát egy egyszerű kérdéssel: „Milyen krimit tetszik olvasni?”, mert a vers, a krimi és a humor vette körül általában VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 15. Ha már az Ambrus Mozgó kihasználtságáról szólunk, nem hagyhatjuk ki az „Azt írja” barátunkat […]
Szeghalom története, 129. rész
Egy nagyszerű sorozat csúcspontja, mikor a Sárrét közönsége még csak kóstolgatta a sport új vonalát, a torna látványos eleivel – a gimnasztikát. Sötét (piros) mezben Pelle István olimpiai bajok VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 14. Már több vonatkozásba érintettük a sportot. Mert ugyebár ott volt a téma elhivatott nagymestere Koppányi Imre (most tekintsünk el politikai hovatartozásától), […]
Szeghalom története, 128. rész
Egy hangulatos csoportkép az 1930-es évek elejéről. Karácsonyi népies színdarabot adtak éppen elő, mint azt a hölgye (akarom mondani angyalok) karánál látható bádog harsonák is mutatják VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 13. Bár még javában a válság közepén vagyunk, nem most, akkor… Érzésem szerint már olvashatott mindenki eleget a szegényekről, ínségről, adóságról, meg egyebekről – nem […]
Szeghalom története, 127. rész
No, kérem szépen! Egy kedves tábla, igazi címfestői tehetséggel a kilencven év előtti Szeghalomról VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 12. Végre! Eljött az ősz! Most tegyük félre az iskolakezdés oly megható jeleneteit, mint a csigává átvedlett ifjak reggeli készülődése, vagy az anyukák parkoló keresése, a minél közelebb az iskolaajtóhoz mizériájában, hogy mást ne is említsek. Hanem! […]
Szeghalom története, 126. rész
Viszonylag gyenge minőségű kép – hátha majd akad valahol jobb – és az is igaz, hogy témánknál három évvel későbbi, mégis az ország első Cserkészinternátusa. VILLANÁSOK A HARMINCAS ÉVEKBŐL 11. Az az érzésem, hogy a türelmes olvasónak már kezd elege lenni a világválság rengeteg kisember-nyúzó gondjából és bajából, bár akadtak jó emberek és cselekedetek abban […]

