SZEGHALOM TÖRTÉNETE 1. rész

Kedves olvasóink! Új sorozatot indítunk a fenti címmel, hogy bemutassuk településünk történetét. Itt élünk, tanulunk, dolgozunk úgy, hogy csak nagyon kevesen ismerik Szeghalom múltját. Segítségül Kele Józsefet hívtuk, aki -bátran állíthatom – a legtöbb ismerettel és tudással rendelkezik ebben a témában! Hetente olvashatnak városunk történetéről a kezdetektől, napjainkig. Hát akkor kezdjük, íme, az első rész! […]

Mogyoróskai osztálykirándulás

Az egész osztály izgatottan készülődött az osztálykirándulásra, amire szeptember első felében került sor. Aznap reggel buszra ültünk és el is indultunk Mogyoróskára. Az utazás első megállóhelye a Szerencsi Csokoládégyár volt. Itt rövid filmek segítségével bemutatták hogyan is készülnek egyes finomságok. Később betekintést nyerhettünk a csokoládé készítés alapjaiba, hiszen saját készítésű csokoládét díszíthettünk és hozhattunk haza. Legközelebb Monokon […]

Ismét egy relikvia!

Történt, hogy szeptember 4-én, egy vasárnapi napra bejelentkezett a „Mundérba bújt történelem” című Túri János gyűjtő állandó kiállítására egy 53 fős csoport, hogy megtekintse azt. Budapestről érkeztek Gyulára pihenni és úgy döntöttek, hogy eljönnek Szeghalomra, megnézik a tárlatot. Két órát töltöttek itt, és mielőtt elindultak, egyikük azt mondta Túri Jánosnak, a gyűjtemény tulajdonosának, hogy ő […]

Átadták a Pro Urbe kitüntetéseket Szeghalmon

Ünnepi testületi ülésen adták át az idei év kitüntetéseit.  Az alábbiakban Macsári József polgármester ünnepi augusztus 20-i beszédét és a kitüntetettek méltatását ismertetjük olvasóinkkal.  Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tiszta szívvel összegyűlni, gondtalanul ünnepelni – nem is olyan könnyű. Nem könnyű, hiszen ünnepeink mára  gyökeresen átalakultak, mi magunk alakítottuk át őket az elmúlt évtizedek során. Mégis […]

Billerbeck Future Cup Szeghalmon

Idén augusztus 28-án, 29-én és 30-án rendezték meg a Billerbeck Future Cup-ot. Idén is 8 csapat vett részt az országszerte ismert tornán, a Szeghalmi NKC, a Ferencvárosi TC, a Győri Audi ETO KC, a Szeged KKSE, a Dunaújvárosi KKA, az Orosházi NKC, a Debreceni SI és a Tápiószentmárton csapata. Az első napon négy mérkőzést játszottak […]