Újabb őrület… Gymstick!

2019.március 30-án Szeghalomra érkezett a Czégel Erika Gymstick Master Trainer Roadshowja. Egy új lehetőséget adott minden korosztály számára, hogy az egész testét átmozgassa, őrült jó zenére a helyi edző Kovácsné Szatmári Erika társaságában. Fantasztikusan jó volt, Erika mindenki arcára mosolyt varázsolt! De mi is az a gymstick? Erről kérdeztük Kovácsné Szatmári Erikát, aki az edzéseket […]

Barangolás Transzilvániában

Határtalanul program, 2018.06.04. 30 diák, öt kísérőtanár. (Bővebb információ a képre kattintva!) A kirándulás élja, hogy az érintett települések és az Erdélyi-középhegység természeti formáinak megtekintésével bővítsük és mélyítsük a diákok ismeretit irodalomból, történelemből és földrajz tantárgyakból. Szeghalom testvértelepülésén, Kalotaszentkirályon pedig az volt a célunk, hogy a külhoni fiatalokkal történő diák-diák interakciók előtérbe helyezésével a diákjaink […]

Ismét Erasmus

Iskolánk 4 tanulója és két tanára március 25-30-ig Erasmus+ partnertalálkozón vett részt Drapetsonában, Görögországban a „Young Writers Club” Fiatal Írók Klubja című pályázatunkban. A találkozó előtti hetekben a gyerekek prezentációkat készítettek kedvenc olvasmányaikról, amelyeket a fogadó iskolában az országok képviselői bemutattak, majd kiállítás készült belőlük. Másik feladatunk könyvjelzők készítése volt, melyeket a gyerekek kicseréltek egymás […]

Szeghalom története 70. rész

Alig fél évtizeddel Ady Endre halála után Rozsnyai Kálmán szerkesztésében állt össze ez a könyv, amely az akkori szeghalmi nyomdászat teljesítményét is dicséri. NEVES ALAKOKRÓL ISMÉT 3. Persze, miután így lehúztam a vizes lepedőt Rozsnyai Kálmánról, egy kicsit illik kárpótolnom. Azért halványan beírta ő a nevét a magyar irodalom lapjaiba is. Mint fordító ő fordította […]

Szeghalom története 69. rész

Dapsy Gizella óvónőnk, ki elébb idegenkedett Ady új hangú lírájától. Bodor Aladár (szintén rímfaragó!) hatására, azonban előbb a verseket, majd a költő Adyt is piedesztálra emelte. NEVES ALAKOKRÓL ISMÉT 2. Az előző felvezetésre utalva, van egy óvónőnk, akire a helyi pedagógus társadalom – mind a hét család – kígyót-békát összehordott. Hát őszintén megmondva, Dapsy Gizellát […]

Szeghalom története 68. rész

Ki gondolná, hogy a képen látható „művész úr” ezer szállal kötődött Szeghalomhoz. Gyökössy Endre diákvezérként, költőként, ifjúsági íróként, MÁV főigazgató helyettesként írta be nevét a történelembe NEVES ALAKOKRÓL ISMÉT A Gyököss család még a 18. század végén megtelepedett Szeghalmon. Mint minden más náció földművesként kezdték meg működésüket, majd a képen szereplő úriember nagyapja úgy határozott, […]

Szeghalom története 67. rész

Büszke kémény magasodik a körösi hajósok fölé. Bizony, a folyószabályozás szinte sohasem zárult le véglegesen FURCSASÁGOK A SZÁZADFORDULÓN Ha már betekintettünk az egyházunk iskolaépítő munkáiba, akkor belegondolva, szinte nyüzsgött a falu. Ha nem bent építkeztek, akkor kint, a határban. Hogy mit? Aki a Kernyén lévő „Mikolik-tóra” kimegy, urambocsá’ horgászni, a szomszédságában, a csatorna torkolatánál egy […]

„Nem kell…”De Igen!!!

Amit Miskolcnak az Edda, amit Debrecennek a Tankcsapda, azt jelentheti, reméljük hamarosan Szeghalomnak a Mudfield! Néhány hete, mióta elkészült a zenekar „Nem kell” című számának akusztikus változata, nagyon sok hírportál, helyi televízió foglalkozik a zenekarral! Volt aki egyenesen az új Tankcsapdának nevezte őket! Ők öten, Szabó Dezső Péter basszusgitár, Balázs Loránd dob, Kovácsovics Máté ének, […]

Makedóniában az Erasmus+-al

A Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola két tanulója és két tanára a múlt héten Erasmus+ partnertalálkozón vett részt Szkopjében Makedónia fővárosában a „Rediscovering the past by walking in the future” A múlt újrafelfedezése a jövőbe tartván című pályázatunk kapcsán. A találkozó során új informatikai eszközökkel ismerkedtek meg a résztvevők, melyek segítségével a […]

Szeghalom története 66. rész!

Már jó négy évtizede, hogy a képen látható épületet elbontották, hogy a helyén az akkor modernnek számító tömblakásokat húzzanak fel ÉS AKKOR JÖTT A HUSZADIK SZÁZAD A kívül – belül ellentét, torzsalkodás, úgy látszik örök hagyományunk. Elég csak a szép emlékeket – és óvodát – hátra hagyó Simay Jánosra gondolnunk. Hős nemzetőrünk és toborzó biztosunk […]