„Együtt Szeghalomért”

Pénteken délután került sor a Polgármesteri Hivatalban az immár hagyományosnak mondható, a városban tevékenykedő kiemelt adózók és munkáltatók fogadására. Macsári József polgármester úr beszédében kiemelte, hogy a város több, mint 420 millió forint helyi adót szed be évente. Ez három adónemből, az építménydóból, az iparűzési adóból, és kisebb hányadban a gépjárműadóból folyik be. Ennek is […]

Szombaton DÖNTŐ…

Sziasztok! Nagyon köszönjük Nektek az eddigi szurkolást, szavazást, bátorítást és azt a rengeteg szeretetet, amit Tőletek kapunk! Számítunk Rátok a döntőben is! Időpont, helyszín: 2019. február 23., 19:30, Duna TV, Duna World csatornák Bármi is történik a döntőben, mi boldogan zenélünk Nektek!

Szeghalom története, 65. rész

Alig fél évszázada tűnt el ez az alig látható valami, Szeghalom központjából. Egy darabig szocreál pad árválkodott a helyén a bírósággal szemben. Első közkifolyós, fúrt ártézi kutunk, ikertestvére még a Somogyi-Jókai utcák sarkán áll UTAK, KUTAK ÉS AMI JÖN… Egyszer, már bőszen nekikezdtem, hogy a Péter András bíróságában lefektetett tölgypallók a jó sárréti talajviszonyok között […]

Szeghalom története 64. rész

Ifjabb Kiss Ferenc rövid élete során is maradandót alkotott, tettei mindenben a községet szolgálták. Talán méltatlanul szorult a háttérbe az óvoda és iskola-alapítók mellett A SÁRRÉT ELSŐI… 2. Kár volna kihagyni a nagyok sorából az ifjabbik Kiss Ferencet, aki méltó utódja volt atyjának. Ha valaki emlékszik még első patikusunkra, nem feledheti el azt a temérdek […]

Szeghalom története 63. rész

Dapsy Kálmán, viszonylag idősen került Szeghalomra, mégis a 19. század második felének országosan is modern óvodáját hozta létre A SÁRRÉT ELSŐI… Már Koplanczi Borbála verses tudósításából értesültünk, hogy Szeghalmon nem volt új keletű eszme az gyermekek felügyeletére az óvoda megvalósítása, hiszen már az 1870-es években e célra jótékonysági bálokat tartottak. Ha csak ezen múlott volna […]

Készülünk a hétvégére!

A hétvégi adásban SMS-sel tudtok ránk szavazni, addig, amíg a színpadon leszünk és zenélünk Nektek! Számítunk Rátok!

Szeghalom története, 62. rész

Zsáner képeslap a szeghalmi vasútállomásról, úgy tíz-tizenöt évvel az átadás után. Sem az épület, sem a szerelvény nem igen változott a kezdetektől… HOVÁ, HOVÁ, ATYAFIAK? Szóval, megjött a vonat. Kinyílt a nagyvilág. Őszintén megvallva talán ekkor vette kezdetét az a folyamat, melynek végén a cívis-polgárifejlődés megakadt. Debrecen, a „példakép” messzire került, viszont könnyen elérhető lett […]

Szeghalom története 61. rész

  Idillikus tanyafénykép, amit még száz év előtt Szeghalmy Gyula fotografált. Az 1880-as évekre az egyre száradó határban egyre másra lükkentek fel a síkon a hasonló, zsuppfedeles építmények A HATÁR MEGVÁLTOZIK Talán már unják az olvasók, hogy szinte lelkesen ragaszkodom, az 1880-as évekhez. Hát miért is ne?! Mikor lehetett oly fizikai és szellemi fejlődést, pezsgést […]

Szeghalom története 60. rész

A „Kálvinista Róma” legjellegzetesebb épülete. Kossuth Lajoson kívül számunkra oly ismerősök is sűrűn látogatták, mint Hetényi Kovács János, Simay János és Péter András DEBRECENBEN ÉS HÁZUNK TÁJÁN A 19. századi Sárrét és Szeghalom ezer szállal kötődött Debrecenhez. Református lelkészeink, tanítóink, sőt, jogtudor jegyzőink és általában a szellemi-társadalmi réteg képviselői több-kevesebb időt töltöttek a híres Kollégium […]

Táncos farsang negyedszer

Január 25-én este rendezte meg a Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Társastánc tanszaka az immár hagyománynak számító táncos farsangját. Kitűnő jelmezek, boldog gyerekek, kiváló táncosok és lelkes szülői támogatás –  ez jellemezte ezt az estét. A zene, a jelmezek és Kenyeres Csaba táncpedagógus által felkészített gyerekek nagyszerű szórakozást nyújtottak a nagyszámú közönségnek.